Nyomtatás

Tájékoztatjuk Önöket, hogy a veszélyhelyzet során teendő, egyes szociális és gyermekvédelmi ellátásokkal kapcsolatos intézkedésekről,

valamint a szociális és gyermekvédelmi szolgáltatásoknak a veszélyhelyzet során elrendelt működési rendjéről szóló 556/2020. (XII.4.) Korm. rendelete (továbbiakban: Korm. rendelet) 9. §-a értelmében. A Kormány rendelet hatálybalépésekor fennálló (2020.12.05-tól) és a veszélyhelyzet alatt lejáró rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultság időtartama, valamint a hátrányos, halmozottan hátrányos helyzet fennállását megállapító határozat hatályának időtartama meghosszabbodik a veszélyhelyzet megszűnésének hónapját követő második hónap végéig.
A Korm. rendelet 22. § (3) bekezdése alapján a 9. §-ban foglaltakat a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultság, valamint a hátrányos, halmozottan hátrányos helyzet fennállásának ismételt megállapítása iránti, a veszélyhelyzet alatt benyújtott kérelmek alapján indult, illetve az ismételt megállapítás tekintetében az e rendelet hatálybalépésekor folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.
Fentiekre tekintettel tehát, amennyiben a kérelmező jogosultsága a Korm. rendeletben megjelölt időszakban jár le, a veszélyhelyzet hatályának lejártáig nem kell új kérelmet benyújtania.
Az új jogosultságra irányuló kérelmek tekintetében a veszélyhelyzet ideje alatt - lehetőség szerint - kérjük a személyes ügyintézés mellőzését ! Felvilágosítás munkaidőben a 06-32-368172 telefonszámon vagy elektronikus úton az önkormányzat e-mail címén (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.) kérhető.
Megértésüket és segítő hozzáállásukat köszönjük !

Dorogháza, 2020. december 9.

 

Damkó Lilla

jegyző

 

Csatolmányok :
Fájl letöltése :szocial.pdf[ ]372 kB